Tetőfedő cserepeslemezek – árak és egyéb hasznos tudnivalók
A cserepeslemezt egyre többet alkalmazzák napjainkban tetőfedésre, de még viszonylag új technológiának számít, így laikusként keveset tudunk róla, miért, hogyan és mennyiért éri meg a telepítés. Mivel több fajtája is ismert és széles a paletta, ezért a végösszeg is változóan alakul – de érdemes költségvetést készíteni és előre tervezni. Nézzük a legfontosabb tudnivalókat!
Cserepeslemez tetőfedésre – miért olyan előnyös megoldás?
A cserepeslemez több szempontból is előnyös, modern megoldás tetőfedésre. Sőt, kifejezetten erre a célra hozták létre.
Először is, költséghatékony, mivel gazdaságos az anyagbeszerzés és viszonylag könnyű szerkezettel bír. Időtálló, ellenáll a korróziónak. A könnyű súly miatt nem terheli annyira az eredeti szerkezetet, és a nagyobb, egybefüggő elemekből erősebb tetőszerkezetet alkothatunk.
Ha már 21. század, akkor a fenntarthatóság és a modern megjelenés sem utolsó szempontok. A cserepeslemez környezetbarát, mivel kevesebb hulladék keletkezik, és könnyen újrahasznosítható. Esztétikus, mert megfelel a hagyományos cserepes tetők megjelenésének, és széles választékban elérhető színekben és mintákkal rendelhető. Felületkezelése miatt pedig könnyen tisztítható és kevésbé szennyeződik be.
Cserepeslemez felrakása és telepítése
Aki rakott már fel trapézlemezt vagy hullámlemezt, jó helyzetben van – a telepítés menete ugyanis nagyon hasonló. Fel kell mérni, mennyi darabra és milyen méretekre lesz szükség, majd jöhet a tetőszerkezet felrakása, a védőréteg és a cserepeslemez felhelyezése.
Felrakása összességében gyorsabb és kevesebb szakértelmet igényel, mint a hagyományos tetőfedési módszerek. A kívánt eredmény elérése érdekében azonban javasolt szakembert bevonni a műveletbe.
A cserepeslemezek sokféle területen alkalmazhatók, ahol gyors, könnyű és esztétikus megoldásra van szükség, legyen szó lakóházakról, ipari és mezőgazdasági épületekről, vagy akár műemlékekről és templomokról.
Cserepeslemez árak: mennyibe kerülnek az egyes típusok?
Anyagát tekintve általában 0,4 – 0,5 milliméter vastagságú hidegen hengerelt acélról van szó, és kifejezetten a tetőfedésre gyártott elemként funkcionál. Fajtái között több, a hagyományos égetett cserepekhez hasonló típust találni.
Ami az árát illeti, színek (pl. famintás dió, sötétzöld, zöld, antracit, vörösbarna), minták, és egyedi igények szerint változhat. A cserepeslemez ugyanis akár méretre is vágható az adott körülményekre szabva. Az aktuális cserepeslemez árakról a Pascal weboldalán is tájékozódhatsz.