Praktikus és helytakarékos szerszámtartó fal

szerszámtartó fal

Egy kompakt szerszámtartó fal olyan dolog, amit szinte minden férfi nagyra értékel. Egy ilyen eszköz nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az összes szerszám szem előtt és kéznél legyen, hanem azt is, hogy a mester rendben tartsa azokat, miközben szabad munkafelületet szabadítunk fel.

Rengeteg fejtörést spórolhatunk meg vele

Minden mesterember sokat ad a szerszámaira. Semmiképp sem hanyagolják el azokat és mindent megtesznek, hogy a legnagyobb biztonságban tudhassák a munkaeszközeiket. Ennek érdekében és persze azért is, hogy rendszerezve legyenek, dobozban, fiókban és egyéb helyeken tárolják. Így mindig gyorsan megtalálják azokat a szerszámokat, amelyekre éppen az aktuális munkájuknál szükségük van. A szerszámtartó fal is erre a célra szolgál. Arról mindig, minden körülmények között gondoskodniuk kell a szerelőknek, hogy használat után a szerszámok a rendeltetési helyükre kerüljenek, mert csak így tudják majd legközelebb is gond nélkül előkeresni.

Sohasem gondolt változatossága van a fali szerszámtartónak

A műszerek biztonsága és üzemeltetésük kényelme nagyban függ a tárolás körülményeitől. Ezért érdemes megismerkedni a szerszámos fal meglévő típusaival, illetve a kiválasztásukkal és korszerűsítésükkel kapcsolatos tanácsokkal. Ezt úgy tudjuk a legkönnyebben megtenni, ha tisztában vagyunk a munkaeszközök modern tárolási rendszereivel szemben támasztott fő követelményekkel.

A falra szerelhető szerszámtartó megvásárlásánál fontos a szerkezet megbízhatósága, a felhasznált anyagok tartóssága és biztonsága, a szerszámok könnyű rögzítésének és eltávolításának képessége. A használata kényelmes kell legyen, de a tömörség és az ergonómia, a bővítés lehetősége is jelentőséggel bír a tárolt termékek halmazának gyarapodásakor. A könnyen szállítható jelleg költözés esetén szintén jól jön, ahogy a reprezentatív megjelenés és az egyszerű tisztítás is.

A fő paraméter, amit még tanácsos figyelembe venni egy adott szerszám fal kiválasztásakor, az a műhelyben rendelkezésre álló szabad hely, amire telepíteni tervezzük a tároló rendszert. Ideális esetben előre meg kell mérni azt a területet, ahol az elhelyezését tervezzük és rögzíteni kell a mérési eredményeket.

szerszámos fal

A legjobb ötlet az eszközök tárolására

Mivel a szerszámok lehetnek hosszúak és rövidek, nagyok és kicsik, illetve eltérő alakúak, a tárolásuk módszerei is változatosak. A szerszámtartó falra telepíthető fajtáinak is több típusai van, amelyeket saját kezűleg sem kerül sok erőfeszítésbe elkészíteni. Ezek minimálisan helyet foglalnak el, és könnyű az elhelyezésük, még egy szűk térben is.

A szerszámtartó falon a teljes eszközkészlet látható, nem kell keresgélni a dobozokban, mert minden elem a helyén lesz. Magát a tartót és a tartozékokat is tetszés szerint beállíthatjuk, cserélgethetjük az igényeinknek megfelelően. Ezen opció nem jelent nagy beruházást, mivel a panel és az ahhoz tartozó kiegészítők megvásárlása olcsóbb, mint egy állványé vagy szerszámkocsié. 

A szerszámtartó fallal az esztétikus megjelenés is garantált

A szerszámtartó falon is mindennek megvan a maga helye. Külön tároló rész, horog vagy akasztó van a szerelőkulcsoknak, a fúrószáraknak, a csavarhúzóknak és a fogóknak. Leginkább a kisebb kézi szerszámokat szokás erre a praktikus falra helyezni. Nyilvánvalóan a nehezebb szerszámgépek felakasztását mellőzni kell. Tehát lényegében univerzális kellék, hiszen mindig a mester dönti el, hogy mit és hol szeretne tárolni rajta. Igen praktikus abból a szempontból is, hogy sok helyet megtakarít a műhelyben, hiszen fel lehet szerelni az egyik műhelyasztal vagy szekrény fölé.

A szerszámtartó fal ugyanúgy megvásárolható a különféle barkácsáruházakban és szerszámboltokban, mint akármilyen szerszám. A legtöbb üzletnek online felülete is van, így akár az otthonunk kényelméből is megrendelhetjük a márkás termékeket.

szerszámtartó

Kerüljük a kétes forgalmazókat!

Amikor böngészünk az interneten valamilyen munkaeszköz után, akkor törekednünk kell arra, hogy megbízható eladótól vásároljunk. Ennek felderítésére többféle praktika is létezik. Olyan áruházak kínálatában keresgéljünk, amelyeket már eleve ismerünk vagy másodkézből hallottunk róla! Amennyiben ismeretlen helyen kutatunk, akkor a megbízhatóságról a fórumokat olvasva is megbizonyosodhatunk.

A szerszámtartó fal ára egyáltalán nem mondható drágának, szóval bárkinek elérhető. Az meg végképp nem lehet kifogás, hogy már nincs hová tenni a műhelyben. Ezentúl sohasem lesz egy elveszett csavar vagy szög sem, továbbá a kalapács is mindig a megszokott helyén fog lenni. A szerszámtartó fal alkalmazásával többé semmi nem fog elkeveredni, ám ehhez mindenképpen szükséges a mester pedáns hozzáállása is. Ugyanis, ha rendetlenek vagyunk, akkor ettől a kiegészítőtől sem várhatunk csodákat.

A webáruházakból a megrendelt termék legfeljebb 1-2 munkanapon belül kiszállításra kerül, attól függetlenül, hogy milyen méretű és súlyú árucikkről van szó. Így a szerszámtartó fal házhozszállításával kapcsolatban sem történhet semmiféle fennakadás. A vásárlás lebonyolításához csupán néhány kattintás szükséges, fizetni pedig igény szerint, akár átvételkor is ráérünk.