Hasznos eszközök költöztetéshez
A költözés lehet egyszerű, de lehet valódi rémálom is, ha nincs profin kivitelezve az egész folyamat. Költözhetünk önerőből is, de van, hogy jobb a dolgokat egy profi csapatra bízni, akik már számtalan költöztetést tudhatnak maguk mögött. A tapasztalat ezen a téren is hatalmas előnyt jelent. De van egy amolyan középút is, amikor az előkészületeket magunk végezzük el és a munka nehezebb részét, vagyis a cipekedést és szállítást pedig szakértőkre bízzuk.
Költöztetés – Fontos a felkészülés
Ha önerőből szeretnénk belevágni, akkor szükségünk lesz számos tartozékra, csomagolóanyagra, dobozokra, zsákokra, szerszámokra. Ezeket akkor is biztosítanunk kell, ha a már említett középút mellett döntünk. De az elejétől a végéig rábízhatunk mindent egy profi csapatra is a költöztetés során, amiért ugyan számolnunk kell a felárral, de rengeteg időt és energiát takaríthatunk meg. Mi most inkább foglalkozzunk az első két lehetőséggel, ezen belül is a szükséges eszközök beszerzésével.
Érthető, hogy nem mindenki szeretné idegenekre bízni pl. a bútorai szétszerelését. Ez esetben egy imbuszkulcs készlettel mindenképp fel kell szerelkeznünk. A legtöbb modern bútor ilyen csavarokkal van összeszerelve. Ha sok csavarról van szó, akkor hagyatkozhatunk gépi segítségre is egy csavarbehajtó formájában, amihez szintén ajánlott bekészíteni egy bitfej készletet. Az akkus változatokkal gyorsan és hatékonyan szerelhetjük szét a bútorokat és a különféle berendezési tárgyakat. Nem árt egy pót akkuról is gondoskodni, ha sok munkának nézünk elébe.
A költöztetés elengedhetetlen kelléke továbbá egy csavarhúzókészlet. Szinte minden alkalommal előkerül, mert állandóan akad egy csavar, ami akadályozhatja a szállítandó tárgyak szétszerelését.
A szétszereléssel még korántsem oldottunk meg mindent. Egy mérőszalaggal ajánlott lemérni a szállítandó bútorok, tárgyak méretét, hogy biztosan beférjenek az autóba.
Költöztetés pedig nincs szállítás nélkül. Valahogy el kell juttatni a dobozokat és egyéb dolgokat az autóig. Ebben segítségünkre lehet egy molnárkocsi, ami szó szerint leveszi a terhet a vállunkról. Ez egyébként is hasznos eszköz, ha például kertes házban lakunk és nehéz dolgokat szeretnénk mozgatni.
Ha már sikerült mindent felrakodni, akkor a megfelelő rögzítés sem maradhat el, nehogy a költöztetés során megsérüljenek a szállított dolgok. A racsnis heveder tökéletes erre a célra, ami szintén sokoldalú felhasználást tesz lehetővé.
Megéri a költöztetéshez szerszámokat venni?
Ha csak erre az egy alkalomra van rájuk szükség, akkor nyilván nem a költséghatékonyabb döntés. Viszont a felsorolt szerszámok, tartozékok között lényegében általános szerszámokról esik szó, amiknek a mindennapokban is hasznát vehetjük.
Ha nem szeretnénk ilyesmire időt és energiát fordítani, akkor még mindig ott a lehetősége felbérelni egy költöztető céget, ami megkímélhet a költöztetéssel járó stressztől. Természetesen ehhez arra is szükség van, hogy körültekintően válasszunk a csapattal kapcsolatban, mert sokat számít a tapasztalat és a rugalmas, mégis szakszerű hozzáállás.