A fémfúró működésének elemei

fémfúró

Valószínűleg te is láttál már fúrót, vagy hallottad már azt a kifejezést, hogy fémfúró, így tudhatod, hogy többféle létezik. Van kicsi, nagy, közepes, hosszú csavart és rövid lapos végű is. Legalábbis a nők szerint, így nézne ki egy felsorolás.

Mivel, valljuk be, női szemmel nem úgy fest egy fémfúró, mint férfi szakértelemmel nézve! Természetesen tisztelet a kivételnek, azoknak a hölgyeknek, akik mindent néven tudnak nevezni és nem csak nézték már hogyan kell dolgozni, hanem maguk is működtettek már akár fémfúró szerkezeteket.fémfúró

Nos, ők tudják, hogy a jó fúró, mint olyan, alapjában véve ugyanúgy működik, mint minden társa. Hiszen a fúrás technikája minden gépnél megegyezik. A működés során forgácsolódás következik be, forgács keletkezik, mint mellékanyag és minden esetben egy tömör anyagba furat alakul ki, amit leginkább telibe fúrásnak nevezünk.

Eltérések a szerkezetekben

Amiben eltérhetnek egymástól a szerkezetek az leginkább az, hogy milyen energiaforrás felhasználásával kelnek életre és gépi vagy kézi erővel forgácsolnak. Különbség lehet még az is, hogy milyen fúrószár kerül befogásra a fejrészbe.

Anyagában lehetnek mások egymástól, ugyan is létezik sima fémfúró és külön fémfúró HSS anyagból, valamint HSS- CO fúró is. Emellett a fúrni kívánt felület anyaga szerint is csoportosíthatjuk a gépeket acél, fém, valamilyen ötvözet vagy alumínium megmunkálása szerint.fémfúró

A fém megmunkálása során hő keletkezik, ezért a fémfúró családjában különbséget tudunk tenni a belső, külső hűtéssel rendelkező és a nem hűtött eszközök között is.

Milyen egy jó fémfúró és a hozzá tartozó fúrószár?

Egy jó fémfúró erős és tartós fúrószárral rendelkezik és akkumulátora sokáig használható állapotában tartja. A munka gondtalan vele és precízen kivitelezett végeredményt érünk el vele.

A lépcsős fémfúró és a fúrószár jellemző formájáról ismerhető fel. Nagyon népszerű manapság is és minden háztartásban megtalálható. Csigafúró vagy lépcsős fúró elnevezéseket is használjuk rá, mivel hasonlít egy fordított karácsonyfára, vagy egy búgócsigára. Ezt az elnevezést a közvélemény ragasztotta rá, de igen találó.fémfúró

Ezt a formát nem lehet megélezni, ezért is kell nagyon körültekintően használni, mert, ha gyorsan dolgozunk vele, élét veszíti és már nem lehet utána ugyanolyan precízen használni.

Ezért javasolt a csavart fémfúró használata olyan személyeknek, akik tapasztaltak ezen a területen és nem csak látták, hogyan kell használni, hanem saját kezűleg is megtapasztalták már erejét.